J. Lynn : Légy mellettem

Teresa Hamilton hihetetlenül kemény éven van túl: halálosan beleszeretett a bátyja legjobb barátjába, aki viszont az első, csodálatos, bódító, életmegváltó csók óta egy árva szót sem szólt hozzá; sikerült véget vetnie egy rettenetesen rossz kapcsolatnak; most pedig olyan sérüléssel küzd, ami talán a táncosi karrierje végét jelenti. Ideje hát, hogy elővegye a B-tervet – főiskolára megy. Reméli, hogy itt majd sikerül meggyőznie Jase-t, hogy ami köztük van, őszinte szerelem.

Jase Winstead súlyos titkot hordoz magában, amiről soha, senkinek nem beszélne – különösen nem a legjobb barátja lenyűgözően szép húgának. Még életében senki nem csókolta meg olyan szenvedélyesen, mint Teresa, de nem hagyhatja, hogy ez a kötelezettségei útjába álljon. A legkevésbé arra van most ideje, hogy tartós kapcsolatba bonyolódjon, de közben képtelen kiverni a fejéből a lányt.

Minél többször sodorja őket egymás mellé a sors, annál kevésbé tagadhatják egymás iránt érzett érzelmeiket. Azonban már készülődik a tragédia. Miközben a kampusz próbál magához térni egy váratlan szörnyűség okozta sokkból, a szerelmeseknek el kell dönteniük, hogy minden kockázatot vállalva együtt maradnak, és megérteni, milyen árat kell fizetniük, ha mégsem…

Kiadó : Könyvmolyképző 

Oldalszám : 528 oldal.

Műfaj : romantikus

Hogyan került a kezembe?
Jase Winstead története? Még szép, hogy kell! Megrendeltem, kaptam hozzá cuki könyvjelzőt és kilincsakasztót. Emlékszem szóbelik előtt két héttel érkezett meg. Elmentem a Pick Pack pontra, átvettem és felraktam a polcomra. Aztán elkezdtem történelem tételeket olvasni. Tíz egész perc sem telt el, már a kezemben volt. Nagy volt a kísértés. :D De, nem bántam meg, minden egyes percet megért. :)

Teresa szemszögéből íródott. Teresáról ugye tudjuk, hogy Cam féltett kishúga, aki kiskora óta szerelmes Jase-be, Cam legjobb barátjába. 
Olvashattunk már ilyen alapsztorival ellátott könyvet. Nem gondoltam, hogy megfogok lepődni, könnyed olvasmány, néha egy kis csavarral - gondoltam. 
De elfelejtettem, hogy JA könyvéről van szó. 
Nagyon tetszett! Nem azt mondom, hogy nem voltak olyan percek, amikor a főszereplőket egy tuskóval akartam leütni, de alapjában véve tetszett. A felépítés, a történet, a fordulatok. 


Imádtam a csókjeleneteket, viszont hiányoltam a beszélgetések és a veszekedések közti energiát, kémiát, szikrát. Néha nem értettem Jase-t, hogy most akkor szakítottunk, de fuvarozlak, és nem történt semmi. Ilyenkor mondtam azt, hogy "Mi van ???"
És néha Tessel sem értettem egyet, de ezt spoiler nélkül igazán nehéz elmondani. Szóval így csak annyit mondok , hogy KEZDD EL! Nem fogod megbánni, és ha érdekel a véleményem, vagy meg szeretnéd beszélni, akkor olvasd tovább csak a bejegyzést! :) 

Kedvenc karakter(ek) : Jase, Mr. Winstead.

Kedvenc részlet : 

"– Úgy értem, hiszel abban, hogy vannak dolgok, amik szinte végzetszerűen történnek meg? – mormogta, aztán lehajtotta a fejét, és az ajka a nyakamat simította végig. Újabb meglepett sóhaj szakadt fel belőlem. – Hogy mindegy, mit teszel, vagy mit próbálsz bebeszélni magadnak, vannak dolgok, amik egyszerűen megtörténnek. Hogy vannak dolgok, amiket az ember nem akadályozhat meg."
________________________________________

SPOILERES!!!! 


A hatalmas döbbenet, amikor biztosra tudtam, hogy JASE csupa nagybetűkkel a szívemhez nőtt, amikor megtudtam, hogy Jack apja. Annyira érezhető volt a szeretet köztük, és így visszagondolva a Trust in me-ben is voltak erre utalások. Cam folyton Jack hogylétéről kérdezte Jase-t, és Jase mindig ideges volt, hogy elvették a hétvégéjét a kissráccal. 
Imádtam, annyira le lehetett vonni az  igazi apai szeretetét. Sajnáltam, nagyon, ami vele történt, hisz nem lehet könnyű feldolgozni ilyesmit. Viszont, akkor sem kellett volna eldobnia magától olyan sokszor Teresát. Félt, igen ezt megértem, és féltette Jacket is, de néha akkor sem értettem a hirtelen hangulatváltozásait. Csókolóztak aztán megbánta, lefeküdtek és otthagyta, elmondták Camnek, aztán meg semmi. Kicsit kuszának éreztem ezeket a részeket. Emellett még az sem tudtam hova rakni, hogy összevesztek, erre Jase ugyanúgy várta Tesst az egyetemnél, ugyanúgy hozott neki sütit! Jó, lehet, hogy ez az én problémám csak, de én Tess helyében még jobban ki lettem volna akadva! 

A bántalmazás...gondoltam, hogy benne lesz, de nem gondoltam, hogy ennyire intenzíven. Sajnáltam Debbiet, nagyon megszerettem, és nem tudom, jobban is meg lehetett volna ezt szerintem oldani. Nem kellett volna megölni. :(

A vége tetszett a legjobban. A család. Teresa , Jase és Jack. A boldog befejezés, ami azért kellett ennyi rossz után :) 
Összességében imádtam, Jase-t örökre a szívembe zártam. :) 

Számomra a legmegdöbbentőbb jelenet: 

"- Kérlek vigyél haza!
Nem mozdult, csak ült tovább a vezetőülésben.
- Tess...!
- Haza akarok menni.
Egy szívdobbanyásnyi szünet következett. Ő pedig az ölébe ejtette a kezét.
- Ő a fiam! -kiáltotta olyan hangosan, hogy megijesztett engem és saját magát is. Aztán halkabban, de olyan halkan, hogy nem is lehettem biztos benne, mondott-e egyáltalán valamit, hozzátette: - Jack a fiam!" 

Értékelés : 

Cameron Hamilton vagy Jase Winstead? :) 
Részemről Jase ;) és neked?

You Might Also Like

0 megjegyzés